Poklok pokla

Legutóbb ott tartottam, hogy már pár hónapja ment a huzavona, hogy akkor mi is legyen kettőnkkel miután feleségem bejelentette, hogy nem boldog a kapcsolatunkban és hogy nem lát közös jövőt velem. Ezt tényekkel, konkrét eseményekkel, mulasztásokkal, ki és ki nem mondott szavakkal támasztotta alá. Mint írtam, ezen beszélgetések során úgy éreztem magamat, mint akit kivégeznek és a földön fekve vérben fetrengve rugdosnak és ütnek. Voltak próbálkozások, hogy az állításokat, vagy inkább vádakat tényekkel cáfolni, de nem sok sikerrel. Ott volt például a gyerekünk fogantatása, az állítás szerint már akkor sem volt jó a kapcsolatunk, bár én erre úgy emlékszem, hogy volt azért valami kettőnk között és mind a ketten akartuk. Nem is hiszem véletlen, hogy egyből összejött a dolog és rá kilenc hónapra rá meg is születette a lányunk. 

Szóval így teltek a napok és hetek. Mentünk dolgozni, és este otthon találkoztunk, mint mindig. Egy ágyban aludtunk, bár nem volt semmi, sőt mint korábban soha, végig elfordulva tőlem aludt mellettem. Amúgy érdekes módon még ekkor volt igénye arra, hogy együtt aludjunk. Volt olyan, hogy kinn maradtam a nappaliban, hogy majd ott alszom és akkor kérdőre vont, hogy most mi is van és miért nem alszunk együtt. 

Ezeken a napokon amúgy, amikor mentem hazafelé, már közel a házhoz görcsbe rándult a gyomrom és elkezdtem stresszelni azon, mi is vár majd rám. 

Aztán közeledett a karácsony...

Utolsó próbálkozások

Még annyit fontos hozzátenni, hogy volt egy valami ami lényegesen hozzájárult az életünk alakulásához. Mégpedig, hogy feleségem évekig járt pszichoterápiára egy komoly egészségügyi probléma és annak feldolgozása miatt. Körülbelül három évig. Ezalatt az idő alatt változott, az én szemszögemből, nem jó irányba. Majdnem ezzel egy időben történt meg sógoromék válása, körülbelül három éve. Ez a két dolog, a válásuk, illetve a terápia kezdete volt a mi kapcsolatunk lejtmenetének igazi kezdete, legalább is bennem egyértelműen megfogalmazódott később, hogy akkor történtek olyan dolgok, amitől kezdve a kapcsolatunk lényegesen rosszabbra fordult: a piszkálgatások és elégedetlenségek velem szemben felerősödtek, többször előjött a válás, mint lehetőség is, amiből aztán mindig visszatáncoltunk. Ezek során a beszélgetések során félelemmel telve, szinte pánikolva próbáltam visszafordítani a helyzetet, feláldozva néha a méltóságomat és szinte könyörögve kértem, hogy más megoldást találjunk. Mindig az lebegett a szemem előtt, hogy a család szent és egyben kell tartani, mindezt annak a fényében, hogy tudtam, mit jelent a gyerek illetve maguknak házastársak számára egy válás, hiszen gyerekként ezt megtapasztaltam. 

Még egy fontos mozzanat, hogy a családja unszolására sikerült megbeszélni, hogy elmenjünk párterápiára. Sikerült is intézni időpontot egy jónak mondott szakemberhez, akihez el is mentünk még december elején. Az első beszélgetés feszültséggel teli volt. Feleségem végig a körmét tépdelve beszélt. Elmondta, hogy nincsenek érzelmei felém és ebben kért segítséget, hogy tudja ezeket visszahozni. Illetve mondta, hogy nem tudja, hogy miért, de évek óta rengeteget bánt engem, amit nem ért és bántja őt is nagyon. Én próbáltam felvázolni a helyzetet úgy, mint egy lehetőség, hogy végre tudjuk már, mivel az évek alatt nem beszéltük át ezeket a dolgokat, hogy mi is a probléma és most végre tudjuk és tudunk is vele mit kezdeni.

Hidegzuhany 

Egy pár hétre rá, aztán jött a hidegzuhany. Kiderült (nem annyira eredeti módon, értsd az egyik közös laptopunk megberhelésével), hogy szerelmes a terapeutába. Olyan üzenetek váltak a számomra elérhetővé, ami egyértelműen bizonyította, hogy bizony a feleségem mély érzelmeket táplál az őt kezelő pszichológusba. Gyakorlatilag felkínálta magát minden szempontból, kérte, hogy töltsenek együtt egy egész éjszakát, megígérte neki, hogy süt nála süteményt meg ilyenek. Mondanom sem kell, hogy ezeket látván egy világ omlott össze bennem. Amikor aztán hazajött szembesítettem azzal amit láttam. Kellemetlen beszélgetés volt, elismerte, hogy valóban szerelmes (volt), de nem történt semmi. Még a kezét sem fogta meg. Elmondta, hogy erre fel is hívták a figyelmét még az elején, hogy nagy valószínűséggel ez meg fog történni és ez általános, hogy a páciens beleszeret a terapeutába. Innentől kezdve a gyanakvás részévé vált az életemnek. Ahányszor pittyent a telefonja, gyanakodtam, hogy biztos megint vele vált üzenetet. Néztem a telefonját, követtem mindenhova, amikor telefonálni kezdett, hogy lássam, halljam, vajon kivel is beszél. 

Ünnepek 

És eljött a karácsony. Az ajándékozás nem a szokásos módon történt, azaz megkérdezte mit szeretnék és meg is kért, hogy vegyem meg magamnak. Meg is vettem. Ő nem kért semmit, de nem is volt szokás ez, és vettem is neki egy pár fülbevalót. A szokásokhoz híven elmentünk anyósomékhoz, ott töltöttük az ünnepeket. Majdnem 8 napot voltunk ott. Ezalatt a 8 nap alatt végig görcsben volt a gyomrom és volt olyan is, Szent este előtt, hogy ki kellett mennem a kertbe hányni, mert már akkora volt a feszültség.

Elmentünk két napra, pontosabban egy éjszakára egy közeli hotelbe, hogy kettesben legyünk, remélvén, hogy valami történik és elkezdünk megint közeledni egymáshoz. Legalább is én ebben reménykedtem. Itt is a nővére járt közbe és neki sikerült rávennie arra, hogy adjon magunknak egy esélyt. 

A hotelben aztán elvoltunk, gyakorlatilag egymás mellett, én szaunáztam, ő pihent (vagy szinte biztosan csetelt valakivel) és este együtt vacsoráztunk. A vacsora után iszogattunk, próbáltunk beszélgetni, de a hangulat nyomasztó volt. Voltak olyan pillanatok, amikor megfagyott a hangulat, ekkor egy-két percre csend volt. Kérdezősködtem, próbáltam felvetni témákat, de visszavágott, hogy ha nincs miről, akkor nem kell erőltetni és mindenképpen beszélni valamiről. Még az este végén kártyáztunk egy kicsit, néha kimentünk cigizni, és közben amikor próbáltam közeledni, azt mondta, hogy ezt inkább bízzuk a párterápiára. 

Szilveszterre hazamentünk. Együtt, hármasban töltöttük a napot. Én néha átmentem a szomszédba, beszélgetni, meginni valamit, míg ők ketten a házban maradtak. Filmeket néztünk együtt, míg el nem jött az éjfél, amire már mind a ketten aludtak. Hamarosan én is odafeküdtem melléjük, de nem tudtam aludni, az egész éjszakát átvirrasztottam. Ez volt az első, de nem utolsó álmatlan éjszakám.