Első rész

Most 2019 június van, már 3 hónapja hogy elindult ténylegesen a válási procedúra, de maga a szétválás folyamata már megy vagy háromnegyed éve. Az első pár bejegyzéseben megpróbálom összefoglalni ezeknek a hónapoknak a történéseit és majd onnan visszakanyarodva visszatekintek a múltba, elemezve magát a házasságunkat is, hogy jobban megértsem én is, hogy mik is történtek és mik is vezettek el minket a váláshoz. Egy fajta önvallomás lesz ez, hogy átmenjek mégegyszer az egészen, hogy átéljem és feldolgozzam az egész folyamtatot, valamint hogy szembesítsem magamat magammal; miket tettem hozzá és vettem el, hogy eljussunk idáig. Mindezt azzal a szándékkal, hogy segítsek magamon és talán másokon is azzal, hogy lássák máshol ez hogy megy és mások hogy élnek meg egy ilyen szituációt. 

A blog során törekedni fogok a tényszerűségre és hogy mindkét fél szemszögéből bemutassam a történetet. Nem célom az, hogy magamat kivonjam a felelősség alól, vagy azt bizonyítsam be, hogy nem vagyok ludas a történetben. Tényleg szeretnék a helyzetből tanulni és ezáltal egy jobb jövőben reménykedni. 

Első sokk

2018 Október tizenvalahanyadika. Késő öszi nap, vasárnap, elindultunk hárman (van egy 5 éves kislányunk) egy Duna parthoz közeli étterembe. Elinduláskor még minden a szokásos: gyereket összeszedni, kocsiba beülni és aztán megérkezni a helyre. Már kiszálláskor furcsa volt valami, nem is tudom mi, talán feleségem falfehér arca és a tekintete, ilyennek még nem láttam soha. Majd apatikus hangon elkezdi mondani, összeszedettem és konzisztensen a mondanivalóját: nem érzi magát boldognak ebben a kapcsolatban, már évek óta. Szerinte már a kezdetektől fogva nem volt jó az egész, mert nem voltak érzelmi alapok. Megemlített pár konkrét dolgot is, ami szerinte a kapcsolatunkat aláásta. 

Megebédeltünk, a hangulat leírhatatlanul rossz volt. Érzés szinten körülbelül a sokk, pánik, értetlenség, félelem, értetlenség és düh keveréke volt, ja, meg jó sok üresség. Utána még lementünk a gyerekkel sétálni a Duna partra. Kóvájogtunk, külön. A gyerek közben a partról dobált be kavicsokat a vízbe. Nem emlékszem már, hogy beszéltünk-e közben, valószínűleg nem. Feleségemre néha-néha ránéztem és láttam a rajta az apátiát. 

Géppuskatűzben

Az első felvonás után hetekig több beszélgetés követte egymást. Mindegyik húsba vágó volt, olyanok, amik ha korábban történnek meg, talán nem kötünk ki ebben a helyzetben. Főleg ezek a beszélgetések arról szóltak, hogy rám zúdította azokat a dolgokat, amik miatt szerinte mi nem illünk egymáshoz és ez a kapcsolat miért van halálra ítélve. Újabb részletek láttak napvilágot. Az első, ami elhangzott, hogy már évek óta nem jó a szexuális életünk, értsd számára nem nyújt örömöt. Mondanom sem kell, amikor ezt meghallottam nem is egy világ omlott össze bennem, hanem úgy éreztem mintha az út közepén sétálva hátulról elgázoltak volna egy kamionnal, majd egyből megjelentek a dögkeselyűk és elkezdtek volna falatozni a tetememből... Visszagondolva volt benne valami, amit akkor mondott, de erről majd később beszélek bővebben.

Majd jött, hogy csak anyagilag adtam meg neki mindent, valamint voltak olyan dolgok, amiket nekem mint férfinak a házasságban nem kellett volna megtenni például a konyhában segíteni, megrakni a mosogatógépet, mert ez nem férfias. Vagy neki kellett havat lapátolni még terhesen párszor (lehet volt ilyen, de biztos megtettem volna ha épp otthon vagyok). Azt sem értette, hogy miért "basztat" engem állandóan, amit őt zavarta és szerinte egy jele volt annak, hogy valami nem működik rendesen. Előjött, hogy amikor nehéz helyzetben volt, nem megfelelően viselkedtem és nem támogattam rendesen és a többi. Ezeken felül még számos dolog jött elő, már nem emlékszem mindenre, de olyan érzés volt, mintha egy lőtér közepén álltam volna, miközben géppuskával tüzelnek felém. Esélyem sem volt, az akkor elhangzottakat már jó korán átgondolhatta, összegyűjtötte, koherensen összerakta és egyszerűen rámzúdította. Visszavágni, ellenérvekkel élni nem volt sem erőm sem lehetőségem, egyszerűen nem voltam felkészülve. Az évek alatt a számomra sérelmes dolgokat nem raktároztam el, igaz, hogy nem is kezeltem őket le akkor, ami szerintem az egyik legnagyobb hiba volt, amit elkövettem. 

 A következő bejegyzéseben írok egy kicsit magunkról és a kapcsolatról és onnan majd visszakanyarodok az eseményekhez magukhoz.